vissza   

1921. április 21-én született Budapesten. Szülei a jobb élet reményében jöttek át Erdélyből, de Trianon után elszakadtak a családjuktól. Középiskolai tanulmányait a Szent István Gimnáziumban végezte. A Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső (1884 - 1963),  Bernáth Aurél (1895-1982) és Elekfy Jenő (1895-1963) tanítványa volt, utóbbi akvarellra tanította. Festőművész-grafikus barátaihoz tartozott Máté Gyula (1919-1984 szobrász szakot végzett a Főiskolán, de képszerkesztőként, illusztrátorként talált megélhetést.), Major József rajztanár-festő (1899 Óbecse - ? Vaszary János és Bernáth Aurél szabadiskolájában tanult, önálló kiállítását 1967-ben rendezték meg a budapesti Fáklya Klubban.), Matzenauer Hugó , Dániel Kornél Miklós (1923 - 2002) és Papp Zoltán (1924 - 2013) festőművész. Ritkábban találkozott Dániellel, aki a közelében lakott, illetve Nyírő Gyula szobrásszal (1924 - 2005), aki a fiáról készített portrét. Testvére - Kocsis Árpádné András Gizella (1918 - 2017) - és sógora - Kocsis Árpád (1914 - 1985) szintén képzőművészek voltak. Unokahuga, Kocsis Katalin is festőművész. Főiskolai tanulmányait 1941 őszén kezdte meg, ám a következő év októberében behívták katonának. Először az I. honvéd felderítő zászlóaljhoz helyezték, a hidegben végzett – büntetésképpen kapott – munka közben ujjbegyei súlyosan begyulladtak, kórházba került. Kapcsolatai révén édesapja, András Mózes postatiszt elintézte, hogy 1943 augusztusában rövid kiképzés után haditudósítóként szolgálhasson tovább. Egyik önéletrajzában azt írja, hogy haditudósító működésével elégedetlenek voltak – alkotásai úgymond nem voltak kellően lelkesítőek – ezért áthelyezték írnoknak.(Ezen állításának ellentmond, hogy rajzai a Tábori Újságban 1944-ben jelentek meg.)

1943-ban a lengyel frontra vezényelték, majd Ukrajnába helyezték. 1944. október 10-én hadifogságba esett, onnan azonban megszökött és visszatért a harcoló csapatokhoz. A határig menekült, utolsó parancsnoka Pásztor Lajos főhadnagy volt. A határ átlépése után csapatától elszakadt és a Dráva-Mura közben a Lackovega Odreda nevű szlovén partizán alakulathoz keveredett (vagy: elfogták). Elbeszélése szerint a partizánokról kisebb rajzokat, vázlatokat készített, akik ennek nagyon örültek. Nem egész két hét után azzal az igazolással bocsátották szabadon, hogy harcolt a németek ellen. 1945 májusában érkezett vissza Budapestre. Másfél évig segédmunkásként dolgozott, 1946-ban visszavették a Főiskolára. Onnan azonban 1949-ben, ötödévesként politikai tisztogatás következtében többekkel együtt eltávolították. Gimnáziumi rajztanári diplomát csak kizárása után kilenc évvel, 1958-ban szerezhetett.

Az 1950-es évek első felében selyemfestésből élt, majd 1956-tól Csepelen volt rajztanár a Kolozsvár utcai Általános Iskolában. Később (1974-től Magyari Lajossal együtt) selyemfestő tanfolyamot is szervezett, számos lámpaernyőt készített, épített több hajómakettet, gyerekeknek játékvárakat, még egy terepasztalt is. 1956-ban László Gyula régész jóvoltából meghívást kapott a Hunyadi János emlékére rendezett kiállításra; a Hunyadi dereglyéseinek harca Nándorfehérvár alatt című olajképe díjat is nyert. 1961 augusztusától a Pannónia Rajzfilmstúdióban dolgozott, mint háttértervező. Dargay Attila 1963-as mesefilmjének, a Dióbél királyfinak ő rajzolta a háttereit. 1965 februárjában visszatért a tanításhoz. A fővárosi Mester u. 67. alatti József Attila Általános Iskolában volt rajztanár 1979-ig, s utána még három évig ugyanitt dolgozott nyugdíjasként. Több tanítványából, Muhari Papp Sándor Balázs, Wahorn András, Bencze Anita képzőművész lett.

A XVII. századi magyar történelemről készített szimbolikus jelentésű nagyméretű történelmi képsorozatát (Pusztázók – magukra hagyott bujdosók, Magyar temető, Túlélők, Tömlöcbe zárt rabok) közel húsz éven keresztül festette, ezen képei azonban haláláig nem kerültek közönség elé. Alkotásaira Takáts Sándor művelődéstörténész szemlélete volt nagy hatással. Történelmi képsorozatában nyilvánvaló az utalás-áthallás az 1956-os forradalom bebörtönzöttjeire és temetetlen halottaira, menekültjeire, Magyarország szatellit állammá válására. A forradalom alatt, részben a harcok helyszínén, több grafikát és festményt készített. A rajzok egy része a rendszerváltás évében, 1989-ben jelent meg a Magyar Nemzet napilapban. Néhány festményét pedig nem sokkal halála előtt állíthatta ki a Fehér Gyűrű Egyesület jóvoltából rendezett első önálló tárlatán. Itt mutatta be imagyűjteményét is, melyben a Miatyánk szövegét több mint hatvan nyelven írta le, rajzolta meg a szöveg, s a nyelv egységét kifejező különböző betűtípusokkal, illusztrációkkal.

Élet- és történelemszemlélete az 1956-os forradalom leverése után erősen pesszimistává vált, mindentől visszavonult, s csak önmagának festett. Így találta meg sajátos – és sokoldalúsága ellenére – összetéveszthetetlen stílusát. Számtalan akvarellje reprezentálja életének, sorsának alakulását. A keleti művészeteket is tanulmányozta. Egyiptomi, buddhista, japán képei, selymei, grafikái egyre romló látása ellenére a legapróbb részletekig kidolgozottak. Életének egy korszakában amatőr rajzfilmezéssel is foglalkozott. Tanítványai rajzaiból, miniatűr kivágásaiból az 1970-es években Super 8-as filmet készített. Az új évezred hajnalán érte a halál (2000. február 19.) a Rákoskeresztúri temetőben van eltemetve.